A
család ettõl kezdve nem
élt jómódban. Bi-Pi
elsõ tanítónõje
édesanyja volt, majd a Rose Hill
iskolába járt Turnbridge
Wellsben, ahonnan 1870-ben ösztöndíjat
nyert a híres Charterhouse iskolába.
Amikor oda beiratkozott, az iskola Londonban
volt, de késõbb vidékre,
Godalmingbe költözött.
Bi-Pi életére nagy hatással
volt, hogy a természet közelében
élhetett.
Mindig nagyon szeretett új képességekre
szert tenni. Zongorázott és
hegedült. Színészkedett
és néha bohócot
alakított. Már a Charterhouse-ban
kezdett érdeklõdni a cserkészés
és az erdei élet iránt.
Nyulakat fogott a bozótban, fõzött,
ügyelve, hogy a füst el ne
árulja búvóhelyét,
fejszével fát vágott,
madarakkal és állatokkal
barátkozott. „Hányszor
megmásztam a fákat (és
megdermedtem) ott fönt, ha taláros
tanárok mentek el alattam.”
- írta késõbb.
A szünidõk sem mentek kárba.
Bátyjaival együtt mindig
kalandokat keresett. Egy szünetben
csónakon körüljárták
Dél-Angliát. Egy másik
alkalommal kenuval fölmentek a
Temze forrásáig. A viktoriánus
Angliában a fiatalok nemigen
vállalkoztak ilyesmire. Az itt
tanultaknak késõbbi életében
nagy hasznát vette. Az iskolában
Bi-Pi nem szerzett kiváló
osztályzatokat, amint ez bizonyítványaiból
is kiderül.
Egy
beírás: ,„matematika
- Láthatóan abbahagyta
a tanulást. Francia - Jó
eredményt érhetne el,
de ellustult, alszik az iskolában.”
1876-ban, a középiskola
után elõször Oxfordba
jelentkezett, de nem vették föl.
Pár héttel késõbb
azonban a sandhurst-i katonai akadémián
második lett a több mint
száz jelentkezõ közül.
Igy elkerülte a kiképzést
és alhadnagyi rangban rögtön
a 13-as huszárokhoz került,
akik akkor Indiában állomásoztak.
Indiában a fiatal katonatiszt
tovább gyakorolta a cserkészést,
térképészetet és
földerítést. Sikerei
következtében hamarosan
kiképzõ lett. Módszere
annak idején szokatlan volt:
kis csoportok mûködtek egy
vezetõ irányításával.
Aki jó munkát végzett,
külön elismerést kapott.
Kitüntetésként Bi-Pi
az iránytû északi
irányát mutató
karhoz hasonló jelvényt
adott, amely nagyon hasonlított
a mai cserkészjelvényhez.
Késõbb Dél-Afrikában,
Máltán és Írországban
teljesített szolgálatot
a legkülönbözõbb
beosztásokban, de fõként
mint kém és felderítõ.
Élményeirõl készült
rajzai és írásai
eleinte újságokban jelentek
meg, késõbb pedig könyveket
is írt (The Adventures of a Spy,
The Downfall of Prempeh, The Matabele
Campaign). 1899-ben a dél-afrikai
holland telepesek, a búrok elleni
háborúban Mafeking város
megvédésével bízták
meg. A 217 napos sikertelen ostrom során
Bi-Pi-re mély benyomást
tett a lõszerhordással,
élelmiszerszállítással,
hírvitellel, sebesültek
ápolásával megbízott
fiúk ügyessége és
találékonysága.
Errõl késõbb így
írt: „Ez a tapasztalat arra
tanított, hogy ha a fiúk
kiképzése alkalmazkodik
természetükhöz, igen
gyorsan tanulnak, továbbá,
hogy a fiúk – feltéve,
hogy megbízást kapnak
– lényegesen nagyobb feladatokat
képesek elvégezni, mint
azt az ember gondolná.”
A
cserkészmozgalom kezdetei
Mafeking parancsnokának sikerei
ugyanakkor Angliára tettek ugyanolyan
mély benyomást. Bi-Pi
nemzeti hõsként tért
haza 1900-ban. Látta, hogy 1899-ben
megjelent kézikönyvét,
(Aids to Scouting) amelyet a katonák
számára írt, ifjúsági
vezetõk és tanítók
országszerte használják
a megfigyelés és az erdei
élet oktatására.
Beszélt találkozókon
és gyûléseken; a
Boy's brigade nevû mozgalom egyik
találkozóján annak
alapítója, Sir William
Smith felkérte, hogy dolgozzon
ki egy használható tervet
a fiúk jó állampolgárrá
nevelése érdekében.
Bi-Pi tehát átdolgozta
mûvét a fiatalok számára.
1907-ben kísérleti tábort
rendezett a Brownsea-szigeten, hogy
kipróbálja ötleteit.
Huszonkét fiút szedett
össze, egyeseket exkluzív
magániskolákból,
másokat munkáscsaládokból
és táborozni vitte õket.
Ez a tábor ma már legendává
vált. Az elkészült
könyv, a Scouting for Boys (Cserkészet
fiúknak) 1908 január és
március között jelent
meg kéthetenként, hat
darab négypenny-s füzetben.
A könyvet elkapkodták. Még
abban az évben öt további
kiadást ért meg. A fiúk
spontán cserkészõrsökbe
szervezõdtek, hogy kipróbálják.
Amit meglévõ szervezetek
segédanyagának szánt,
egy új és hamarosan világszerte
elterjedt mozgalommá vált.
Bi-Pi
nagy megértése a fiúk
iránt alapjaiban ragadta meg
Anglia és a világ ifjúságát.
A „scouting”, a cserkészet
gyorsan elterjedt a Brit Birodalomban
és világszerte, végül
gyakorlatilag a világ minden
országába eljutott. (Noha
késõbb a totalitárius
államok betiltották, mivel
a cserkészet alapvetõen
demokratikus és önkéntes.)
A Scouting for Boys több mint 35
nyelven jelent meg. Bi-Pi hamarosan
központot rendezett be, hogy a
beözönlõ kérdésekre
válaszolni tudjon, 1910-ben pedig,
53 éves korában VII. Edward
király tanácsára
nyugalomba vonult a katonaságtól,
mert a király úgy vélte,
hogy a cserkészmozgalomban eredményesebb
munkát tud végezni hazája
számára. Így minden
lelkesedését és
energiáját a cserkészet
fejlesztésére fordította.
Beutazta az egész világot;
mindenhová elment, ahol leginkább
szükség volt arra, hogy
buzdítsa a fejlõdést
és megadja azt az ösztönzést,
amelyet csak õ adhatott. (Magyarországon
kétszer: 1928-ban és 1933-ban
járt.) 1912-ben feleségül
vette Olave St. Clair Soames-t, aki
állandó segítõje
lett és társa minden munkájában.
Hamarosan Ewhurst-be, egy sussex-i faluba
költöztek, egy dombtetõn
álló házba, amelyet
Pax Hillnek (békedomb) neveztek
el. Három gyerekük volt,
Peter, Heather és Betty. Olave,
Lady Baden-Powell 1930-tól mint
a világ fõcserkészlánya
vált ismertté. (Bi-Pi
és Olave közös születésnapja,
február 22. a Thinking Day, az
„emlékezés napja”.)
A
világ fõcserkésze
Az elsõ nemzetközi cserkészjamboree
Londonban volt 1920-ban, amelyen azonban
az elsõ világháborúban
vesztes hatalmak cserkészei az
angol hatósági rendszabályok
miatt nem vehettek részt. A záróünnepségen
Bi-Pi-t egyhangúlag megválasztották
a világ fõcserkészének
(World Chief Scout). Az ezt követõ
nemzetközi összejövetelek,
cserkészeké és
vezetõké egyaránt,
megmutatták, hogy ez nem tiszteletbeli
cím volt, valóban mindnyájan
vezetõjüknek tekintették.
Az érkezését jelzõ
kiáltások, és a
mély csend, amikor kezét
fölemelte, kétségkívül
bizonyították, hogy a
világ minden országában
rabul ejtette követõi szívét
és képzeletét.
Bi-Pi kezdetben félt az intézményesüléstõl.
„Ha nem lesztek elég óvatosak,
mozgalommá válik az elgondolás,
és ha továbbra sem vigyáztok,
szervezet is válhat belõle.
És ha lesz egy szervezet, akkor
mindennek vége.” Ezegyszer
azonban nagyot tévedett. A Cserkészek
Világszövetsége (World
Organization of Scout Movement, WOSM)
ma 120 ország cserkészszövetségét
foglalja magában és ezzel
a világ legnagyobb ifjúsági
szervezete. A második világjamboree
Dániában volt 1924-ben,
a harmadik pedig az Arrowe Parkban (Birkenhead,
Anglia) 1929-ben. Itt jelentette be
a walesi herceg, hogy a király
Bi-Pi-nek fõnemesi rangot adományozott.
A cserkészek nagy örömmel
vették tudomásul, hogy
a Lord Baden-Powell of Gilwell címet
kapta arról a nemzetközi
vezetõképzõ központról,
amelyet Bi-Pi létesített
a London mellett Gilwell-parkban, amelynek
területét W. F. de Bois
MacLaren angol cserkésztiszt
adományozta 1919-ben a brit cserkészeknek
vezetõképzés céljára.
Az itt tartott vezetõképzõ
táborok tapasztalatai alapján
írta Bi-Pi Aids to Scoutmastership
(A cserkészvezetõ) címû
könyvét. Közben a cserkészet
eszméje újabb területeket
és korosztályokat is elért.
Már 1909. szeptember 4-én
a londoni Crystal Palace-ban rendezett
cserkésztalálkozón
a 11 ezer fiúcserkész
mellett néhány lány
is megjelent, akik magukat ,girl scout”-nak
nevezték. A következõ
évben Bi-Pi így határozott,
hogy külön mozgalmat indít
számukra. A lánycserkészeknek
a ,girl guide” nevet adta, majd
1918-ban már a tapasztalatok
nyomán adhatta ki számukra
Girl Guiding (Lánycserkészet)
címû könyvét.
E mellé felesége írt
vezetõi könyvet Training
Girls as Guides címmel (1919).
A lánymozgalom elsõ csúcsszervét,
a Nemzetközi Tanácsot (International
Council) 1919-ben alakították
meg. A lányok kezdetben általában
a fiúszövetségek
keretében mûködtek,
majd önállósodtak.
1928-ban Parádon tartották
elsõ világkonferenciájukat,
amelyen létrehozták nemzetközi
szövetségüket. (World
Assocation of Girl Guides and Girl Scouts,
WAGGS).
Bi-Pi
bátyja, Warrington 1912-ben megírta
a tengeri cserkészet (sea scouting)
és a fiúk számára
alkalmas tengerésztudomány
kézikönyvét, õ
maga pedig 1916-ban a kisfiúk
számára írt cserkészkönyvet
The Cub Scouts's Handbook (Farkaskölykök
könyve) címmel, amely Rudyard
Kipling regényét, A dzsungel
könyvét választotta
keretmeséül. Amikor pedig
az elsõ cserkészek korosztálya
kezdett felnõtté válni,
számukra írta 1922-ben
a Rovering to Success (A boldogulás
ösvényein) címû
könyvét, amelynek bölcs
tanácsai és filozófiája
a rovercserkészet vezérfonalává
vált. A cserkészet nem
volt Bi-Pi egyetlen érdeklõdési
területe. Érdekelte a színészet,
a halászat, a lovaspóló
és a vadászat is. (Elsõ
könyvét a vaddisznóvadászatról
írta Pig-sticking or Hog-hunting
címmel.) Kitûnõ
mûvész volt, sok rajzot
és vízfestményt
készített, de foglalkozott
szobrászattal és amatõr
filmezéssel is. Nem kevesebb,
mint 32 könyvet írt. Tiszteletbeli
doktorrá avatta hat egyetem (köztük
Oxford is, ahová annak idején
nem vették föl), 28 külföldi
rendjelet és 19 külföldi
cserkészkitüntetést
adományoztak neki. 1938-ban megromlott
egészségi állapotára
való tekintettel visszatért
Afrikába, amely oly közel
állt szívéhez hosszú
éveken át. Félig
visszavonultan élt Nyeriben,
Kenyában a Kenya-hegy tövében.
Itt is nehezen tudta megfékezni
energiáját, tovább
írt és rajzolt. 1941.
január 8-án halt meg.
Egyszerû sírban temették
el Nyeriben. Sírfelirata: „Robert
Baden-Powell, a világ fõcserkésze”,
fölötte a fiú- és
a lánycserkészjelvény.
Lady Olave Baden-Powell folytatta mûvét,
világszerte segítve a
cserkészek munkáját
egészen 1977-ben bekövetkezett
haláláig. Férje
mellé temették Kenyában.
Bi-Pi
utolsó üzenete
Utolsó üzenetét a
cserkészekhez Bi-Pi maga készítette
el még valószínûleg
1929 elõtt, mert aláírása
csupán „Robert Baden-Powell”,
nem ,Robert Baden-Powell of Gilwell”.
Lady Baden-Powell elmondta, hogy ezt
a levelet („a cserkészfiúknak”
címzett borítékban)
minden útjukra magukkal vitték
egy „halálom esetén”
borítékban.
Kedves cserkészek!
Ha
valaha láttátok már
a Peter Pan címû filmet,
emlékeztek, hogyan mondta el
a fõkalóz búcsúbeszédét
minden alkalommal, attól tartva,
hogy amikor eljön a halál
órája, nem lesz már
ideje a búcsúra. Így
áll a helyzet velem is, és
- bár nem haldoklom - most én
is búcsúüzenetemet
akarom elküldeni nektek. Emlékezzetek
arra, hogy ez az utolsó üzenet,
amelyet tõlem valaha kaptok,
véssétek hát jól
emlékezetetekbe. Nagyon boldog
életem volt és azt akarom,
hogy a tiétek is az legyen. Hiszem,
hogy Isten azért teremtett bennünket
ebbe a szép világba, hogy
boldogok legyünk és élvezzük
az életet. Csakhogy a boldogság
nem a gazdagságból ered,
nem a sikeres karrierbõl és
nem saját vágyaink kielégítésébõl.
A boldogsághoz vezetõ
út ott kezdõdik, hogy
fiú korotokban egészségessé
és kitartóvá fejlesszétek
magatokat, hogy felnõttként
hasznosak lehessetek és élvezni
tudjátok az életet. A
természet ismeret megmutatja
számotokra, hogy mennyi teljes
szépségû és
különleges dologgal látta
el Isten boldogításunkra
a földet. Legyetek elégedettek
azzal, amit kaptatok és használjátok
föl a lehetõ legjobban.
Nézzétek a dolgok derûs
oldalát, ne az borúsat.
Ám az igazi boldogságot
csak a másoknak nyújtott
boldogság által érhetitek
el. Igyekezzetek ezt a világot
egy kicsit jobb állapotban magatok
mögött hagyni, mint a hogy
találtátok: úgy
amikor eljön halálotok órája,
boldogan halhattok meg abban a tudatban,
hogy nem vesztegettétek el az
idõtöket, megtettétek,
amit tõletek telt. Legyetek készen
a boldog életre és a boldog
halálra. Ragaszkodjatok mindig
a fogadalmatokhoz - akkor is, ha már
nem vagytok gyerekek. Isten segítsen
ebben benneteket. Barátotok:
Robert Baden-Powell
Az
oldalt összeáll. és
ford. Ballenegger Zsuzsa és Koltai
András, 1994-1999.
Köszönettel
nekik.
