György (1778. Horpács) Õ még ebben az évben meghalt
Lajos (1781. Horpács)
Franciska (1783. Cenk)
Zsófia (1788. Bécs)
Pál (1789. Bécs)
István (1791. Bécs)

"Ha mindazt, mit szívem érez, tollammal leírhatnám,
Mindazt, mit csak Neked köszön, méltán elõadhatnám,
Boldog volnék"

Terveinek egy része megvalósult:
1827. június 6-15: megkezdõdnek az elsõ pesti lóversenyek
1827. június 10: megindul a Pesti Kaszinó
1827. augusztus 18: a király szentesíti a Magyar Tudós Társaság felállításáról szóló törvényciket
1828. február 22: megjelenik elsõ könyve, a "LOVAKRUL"
1828. június 6: Lótenyésztõ Társaság megalapítása. Ez késõbb országos "Gazdasági Egyesület"-té vált.

    Ebben az idõszakban Széchenyi kezdeményezte, hogy terjedjen el az udvarias megszólításra azóta is használt "Ön" szó. (Ezt elsõként Révai Miklós használta; Széchenyi tõle hallotta.)    Az 1820-as évek végén többször tartózkodott Cenken, utazgatott, kisebb írások kerültek ki tollából, a cenki birtokon ellenõrizte a juhtenyésztést, szederfaültetvényét bõvítette, tanulmányozta a magyar jogot; közben Pest város polgára lett a pestiek felkérésére (Pesten lakást bérelt) és nem utolsósorban belekezdett a nagy mûbe: a "HITEL"-be, amely 1830. január 31-én jelent meg. Ebben támadta a magyar birtokrendszert, az õsiséget, amelynél fogva a földbirtokot nem lehetett eladni. Ezért nem volt a birtokosoknak hitelük és így nem tudták beruházásokkal gazdaságukat gyümölcsözõbbé tenni. Scéchenyi kívánatosnak tartotta a hitelviszonyok megjavítását az országban. Kitért a jobbágy és a földesúr viszonyára is, felveti a robot és a terményszolgáltatás megszüntetésének kérdését.     A "HITEL"-nek óriási hatása volt. A haladóbbak, különösen a fiatalabb nemzedék magáévá tette Széchenyi nézeteit. A konzervatívok, az arisztokraták nagy része elfordult Széchenyitõl, hiszen az õ elveiket támadta meg a könyv. Egyik vezérük gróf Dessewffy József "A Hitel címû munka taglalatja" címmel bírálatot írt a mûrõl.    1831. július 9-én megjelent Széchenyi "VILÁG" címû mûve. Még világosabban kifejezte a nemzeti átalakulás útját és teendõit. A mû részletes címe is ez: "Világ, vagyis felvilágosító töredékek némi hiba s elõítélet eligazítására".     E két mûvével és eszméivel tábort teremtett Széchenyi: a haladók zászlaján az õ neve volt felírva, a reformmozgalom az õ két írásából vette táplálékát.     1831. július 12-én Cenkre utazott. Tombolt a kolerajárvány. Itt írta meg és kinyomtatta "Kedves jobbágyaim..." kezdetû röplapját, levelét, amely a kolerajárvány idejére adott hasznos egészségügyi tanácsokat a cenki birtok parasztságának. Sopron vármegye a kolera elleni védekezés céljából kinevezett bizottság tagjává választotta Széchenyit. A nyár folyamán ebben a minõségében energikus tevékenységet fejtett ki.     Még Cenken belekezdett egy új mû írásába, címe Reformatio, ez kapta késõbb a "STADIUM" címet.
    Közben foglalkoztatta a gõzhajózás is, már az Al-Duna késõbbi szabályozására gondolva. Mozgalmat indított a Pestet és Budát összekötõ állandó híd építése érdekében, és a megalakuló budapesti Hídegyesület elnöke lett.    Pest vármegye megbízásából a magyar nyelv terjesztése ügyében írta meg a "MAGYAR JÁTÉKSZÍNRÜL" címû mûvét, amely 1832. április 18-án jelent meg.    Ezután nyár végén Londonba utazott gróf Andrássy György társaságában; velük volt Andrássy titkára, Tasner Antal is - aki késõbb Széchenyi titkára és bizalmas munkatársa lett. Angliában megtekintette a leghíresebb lánchidakat és a birminghami gõzmalmot; életében elõször utazott vasúton. Angol hídépítõ mérnökökkel tárgyalt a pesti állandó híd felépítésének lehetõségérõl, köztük Tierney Clark-kel is.     1833 júliusában elvállalta az "Al-Duna szabályozása kir. biztosa" posztot, és ennek érdekében beutazta az Al-Dunát.     1833. október végén sok viszontagság után Lipcsében megjelent a "STADIUM". A kormányzat nem engedte meg hazai kinyomtatását, és lefoglaltatta az országba érkezõ példányokat, mivel Széchenyi ebben fejtette ki legrészletesebben reformeszméit. A mû továbbra is tiltott maradt.     Széchenyi 1833-34-ben igen tevékeny volt; többször végigjárta az al-dunai munkaterületet, Angliában és Párizsban járt a híd és az Al-Duna szabályozása ügyében, a pesti állandó színház és állandó híd megépítésérõl is többször tárgyalt, ekkor fogalmazta meg, hogy mindenki számára legyen állandó hídvám. az írást folytatta, "PESTI POR ÉS SÁR" címmel új mûvet kezdett el, de nem fejezte be. (Halála után adták ki.) "HUNNIA" címmel elkezdte a Stadium folytatását, azonkívül 1834 augusztusától cikksorozata indult a Társalkodóban: "NÉHÁNY SZÓ A DUNAHAJÓZÁS KÖRÜL" címmel, ez egészen 1838-ig tartott.     1835. február 20-án Sopron díszpolgárává választották.     Ez évben volt Wesselényi Miklós hûtlenségi pere. Széchenyi, bár ellenezte a köznemességre támaszkodó, az udvarral szembeforduló politikát, több fórumon is védelmébe vette barátját, közbenjárt érdekében.     1835. jólius 11-én a soproniak levélben keresték meg, hogy segítsen nekik megszerezni egy részvénytársasági alapon mûködõ gõzmalom felállítására az engedélyt. A Soproni Gõzmalom Társaság meg is alakul 1836 májusában, fõvédnöke Széchenyi lett és a malom még ebben az évben felépült. Az intézmény sajnos rövid életûnek bizonyult, de ennek nyomán dolgozta ki Széchenyi a pesti malom tervét.     1836. február 4-én kötött házasságot régi nagy szerelmével, a megözvegyült Seilern Screscence grófnõvel Budán, a krisztinavárosi templomban.
  

Házasságukból három gyermek született: 1837. február 3-án Béla, 1839. december 14-én Ödön és 1844. január 15-én Júlia, õ azonban már január 31-én meghalt.    1837-ben sok egyéb munkálkodása mellett mezõgazdasági terveit is igyekezett megvalósítani: megalapította a "Magyar Borismertetõ Társaságot"; folytatta cenki birtokának megkezdett korszerûsítését, bevezette a vetésforgó rendszerét, gondot fordított a takarmánytermesztésre és így a belterjesebbállattenyésztésre is; és megírta a "NÉHÁNY SZÓ A LÓVERSENY KÖRÜL" címû könyvét, amely a következõ évben jelent meg.    Pest városát 1838. március 13-án nagy árvíz sújtotta. Széchenyi családját Cenkre küldte és elsõk között szerzett pénzsegélyt a romba dõlt városnak.     1840-ben a Magyar Gazdasági Egyesület selyem- és eperfatenyésztõ szakosztályának elnöke lett és ugyanekkor részt vett a Pesti Hazai Elsõ Takarékpénztár Egyesülés megalapításában.     Kedves terve volt a Tisza szabályozása is, hogy ezáltal 150 négyzetmérföldnyi mocsarat alakíthassanak át termõfölddé. Tekintélyével és fáradhatatlan utánajárásával a kormánytól pénzt szerzett ehhez a munkához.     Ez év július 13-án Sopron megye közgyûlésén vett részt Széchenyi, itt elnöke lett a Selyemtenyésztési Társulatnak. Cenken tartotta alakuló ülését a Sopron-vasi Szederegylet ideiglenes választmánya. Ehhez a tevékenységhez kapcsolódott mûve: a SELYEMRÜL. Sopron környékének lakosságát is buzdította a szederfaültetésre és a selyemhernyó-tenyésztésre.     1835-ben Sopron város Széchenyi Istvánt díszpolgárrá választotta. A várossal való kapcsolata egyébként ezután mélyült el. Többet tartózkodott itt, bár Sopronban sem földje, sem háza nem volt, ezeket bátyjai örökölték, például a még most is álló Széchenyi-palotát.

"... Egyenesen megmondom, miben hibáz a Pesti Hírlap szerkesztõje: Egyedül abban, hogy a képzelet ... fegyverével dolgozik és nem hideg számokkat, vagyis ... : a szívhez szól, ahelyett, hogy az észhez szólna ...
... a szívnek országlásában más szerepet nem szabad játszani, mint javaslóit, felbuzdítóit és egyedül a hideg észt illeti a kormányzás ..."

    A Kelet népe nagy vihart kavart, több cikk és röpirat jelent meg részint Kossuth, részint Széchenyi védelmében, valamint a kettõjük álláspontját közelíteni kívánó írások, 1841. szeptember 2-án pedig megjelent a Felelet gróf Széchenyi IstvánnakKossuth Lajostól címû munka. Széchenyi a politikai viharokból ismét a gyakorlati teendõkhöz menekült. 1844. április 29-én járt utoljára az Al-Dunán. Ez volt kilencedik útja itt. Mivel pénzt nem kapott, a mederszabályozási munkálatokat be kellett szüntetnie.     Ugyancsak 1842-ben augusztus 24-én helyezték el a Lánchíd alapkövét; az ünnepségen Széchenyi is részt vett. A híd tervezõje William Clark, kivitelezõje Adam Clark volt.     Széchenyi közben megírta a GARAT címû mûvét, amely a Kelet népe folytatásaként ugyancsak elsõsorban Kossuth ellen íródott, de nagy lelki küzdelmek után ekkor mégsem adta ki. (9)     1842. augusztus 31-én részvételével megalakult a Soproni Takarékpénztár Rt.; elsõként Széchenyi jegyzett részvényt.     1842. november 27-én az Akadémia nagygyûlésén õ mondta a megnyitó beszédet. Gondolatai nyomtatásban is megjelentek A Magyar Akadémia Körül címmel. Ebben arra figyelmeztetett, hogy nem szerencsés a magyar nyelvet a nemzetiségek körében erõszakosan hivatalossá tenni, mert ennek erõs ellenhatása lehet. Gondolatai sajnos nem találtak visszhangra.
   Az adózás és a közteherviselés kérdéseivel foglalkozva cikksorozatot indított Adó címmel, és folytatva Két garas címmel még 25 részt írt az elsõ héthez. Ez a cikksorozata 1844-ben ADÓ ÉS KÉT GARAS címen összegyûjtve is megjelent. Olyan kiváló közgazdasági munka volt, hogy az akkori kor neves szaktekintélye, Fáy András azt mondotta Széchenyirõl: "Hiába, mi mindannyian csak szatócsok vagyunk, egyedül õ közöttünk a nagy kereskedõ."    1844-ben két röpiratot is írt MAGYARORSZÁG KIVÁLTSÁGOS LAKOSIHOZ címmel, az elsõt április 13-án Cenken, a másodikat július 6-án Pesten. E másodikban már konkrétan tíz pontban foglalja össze a tennivalókat. Ebbõl a VI. pont így szól: Öt reáltanoda létesítése. Széchenyi tehát az ifjúság nevelésének kérdéseivel is behatóan foglalkozott.    1845. március 30-án a sopron-bécsújhelyi vasúttársaság közgyûlésén elnökké választották (a sopron-bécsújhelyi vasút 1847-ben nyílt meg). 1847. február 23-án a POLITIKAI PROGRAMTÖREDÉKEK címû könyve jelet meg, a cenzor vonakodása ellenére. Ezt, mint Széchenyi mondotta, "a nemzet felvilágosítására" és "hazánk el nem romlott fiai számára" írta.     Sopronhoz és Sopron megyéhez való kötõdésének újabb momentuma, hogy 1847-ben jelöltette magát a Sopron megyei követválasztáson. Korteskedtek mellette, de agitáltak is ellene: "Mondván, úgyis helye van a felsõ táblán." Így nem sikerült mendátumot szereznie. Viszont október 18-án Moson megye országgyûlési követté választotta.     1848. március 15-17-én az országgyûlés küldöttségével Bécsben tartózkodott, hogy átadja az udvarnak az országgyûlés feliratát és elfogadtassa a benne foglalt követeléseket. Széchenyi nagy örömmel fogadta a vértelen forradalom gyõzelmét, az uralkodó által szentesített polgári átalakulást, s maga is részt vállalt a Batthyányi-kormány munkájában mint közlekedés- és közmunkaügyi miniszter.     Mivel a politikai vélemények nem lettek egyöntetûek, az elért eredmények nem voltak kielégítõek, világosak, újra aggodalmaskodni kezdett. Megírta cikkét a MI LESZ BELÕLÜNK MAGYAROKBUL? címmel, amelyet a Pesti Hírlap és a Jelenkor közölt. Ebben kifejtette, hpgy bízik a nemzet jövõjében, ha rendet tart és egyetértõ marad.     Július 5-én nyílt meg az elsõ népképviseleti országgyûlés, itt Sopron megye nyéki kerületének képviselõjeként vett részt. A képviselõházban többször felszólalt, szembefordulva a baloldal álláspontjával. Közben fokozódtak Bécs és a független Magyarország közötti ellentétek. Ez nagyon felizgatta Széchenyit, balsejtelmek gyötörték. Rossz érzését még fokozta, hogy július 18-án a Lánchíd szerelési munkálatai során lezuhant az utolsó láncszakasz; és Széchenyi hajóját a lánc kettétörte, õ csak a partra kiúszva menthette meg életét. Augusztus 29-én Batthyányi és Deák Bécsbe ment azzal a megbízatással, hogy - a fegyveres összeütközés elhárítása céljából - messzemenõ engedményeket ajánljanak fel az udvarnak. Bécsben azonban nem fogadták õket. Szeptember 3-án István fõherceg éjjeli minisztertanácson ismertette az uralkodói leiratot, amelybõl kitûnik, hogy a bécsi kormánykörök nem hajlandók az ellentétek tárgalásos rendezésére.     Ezt már nem bírta Széchenyi felzaklatott idegrendszere elviselni. Szellemi ereje összeroppant.

Szeptember 3., ezt írja naplójába... "48 óra múlva minden lángokban áll! A legiszonyúbb hangulatban vagyok.
...Rettenetes lelkiösmeretfurdalások. ... Úgy érzem: átkozott vagyok!
Istenem, irgalmazz nekem!" (10)     1848. szeptember 5-én orvosa kíséretében elhagyta Pestet. Útközben kísérletet tett az öngyilkosságra is. A döblingi elmegyógyintézetbe szállították.     Felesége is Bécsben telepedett le ez év októberében. Sokáig nem találkozhattak. Széchenyi 1850 áprilisában látogatásra kijöhetett már az elmeosztályról, felkereste a családját, de ez nagyon feligatta. Többet nem hagyta el döblingi szobáit. 1853. júliusában elõször fogadta feleségének látogatását.     Széchenyi tehát élete végéig Döblingben maradt saját lakrészében. Állapota azonban lassanként javult, késõbb már annyira, hogy levelezéseket folytatott, látogatókat fogadott, velük politikáról is társaloghatott, és gazdasági ügyeit is maga vezethette. Késõbb az íráshoz is visszatért: 1856-ban írta meg a SZERELEM, SZERETET címû rövid eszmefuttatását. Ezután az ÖNISMERET címû mûvét írja, amelyben összefoglalta megfigyeléseit, gondolatait, a gyermeki tehetség fejlesztésérõl, a testi nevelés fontosságáról és egyéb pedagógiai kérdésekrõl. (11)     Közben papírra vetette INTELMEI BÉLA FIÁHOZ címû gondolatait is. Mindezen írásokat félbeszakította a RÜCKBLICK (Visszapillantás) megjelenése. Ezt az önkényuralom korlátlan ura, Alexander Bach írta. A munka az õ kormányzatát dicsõítette, és azt bizonygatta, hogy milyen boldoggá tette a Bach-rendszer Magyarországot. Széchenyit felháborította ez a könyv, és válaszul megírta a BLICK címû munkáját. ("Ein Blick auf den anonimen Rückblick" - Pillantás a névtelen visszapillantásra.) Ebben felháborodását, tehetetlen kereserûségét írta meg, Bach és rendszere ellen. A Blick 1859-ben jelent meg Londonban. Csak illegális ton jutottak el példányok az osztrák birodalom területére.
    Már a Blick megjelenése elõtt is volt egy kellemetlensége: HUNNIA címû mûvét, amelyet 1835-ben írt, de csak 1858-ban nyomtattak ki, a budai rendõrhatóság lefoglaltatta és betiltotta.    1860 elején DISZHARMÓNIA ÉS VAKSÁG címû politikai tanulmányán dolgozott. Ez a munka a hattyúdala, félbe kellett hagynia, mert lakásán megjelent a bécsi rendõrség. Március 3-án házkutatást tartottak nála, mindent feldúltak, iratait elkobozták. Széchenyi dacos iróniával viselte el ezt a keserû megpróbáltatást. Állítólag azt mondta a könyveit nézegetõ rendõrtisztnek, hogy biztos lehet benne, miszeritn csak tiltott kiadványokat talál, hiszen amit szabad olvasni, azt nem érdemes. Néhány nappal késõbb Thierry rendõrminiszter közölte vele: "A tébolyda ezentól megszûnt excellenciádra nézve asylum lenni." Ez megrázta Széchenyit. Telve volt félelemmel, hogy erõszakkal hurcolják el vagy titkon elteszik láb alól. Állapota egyre súlyosbodott az ismételt rendõri zaklatások és a övekvõ politikai kilátástalanság miatt.    Hosszú hetek tépelõdései után 1860. április 7-érõl 8-ára virradó éjjel pisztollyal vetett véget életének.     Temetése Cenken volt április 11-én. Ezen sok tekintélyes soproni polgár is részt vett. A soproni városi színház ez estén nem tartott elõadás.     Ezt követõen április hónapban országszerte Széchenyi-gyászünnepségeket tartottak. A Magyar Tudományos Akadémia 30-án rendezett rekviemet.     Sopron vármegye és a város büszke volt szülöttjére. 1897-ben Sopronban szobrot emeltek neki, amely az iránta érzett tiszteletet hirdeti.     Széchenyi István életmûve idõtálló. Gondolatai napjainkban is aktuálisak. A ma emberének is szólnak. Különösen fontos, hogy minden tettében abból indulki, hogy õ magyar, és a magyarságot fell kell emelni elmaradottságából. Ez sarkallta tevékenységében.     Ami nem valósult meg elgondolásaiból, sem életében, sem azóta, az napjaink feladata.     Példaként állhat elõttünk mint ember is. Akaratereje, tudni akarása, állandó mûvelõdése, szorgalma, tettvágya csodálatra méltó. Követendõ példa a mostani ifjúságnak, akiknek kezében van a jövendõnk sorsa.