|
1791
1860
A
Széchenyi család származási helye
a Nógrád vármegyei Alsószécsényke.
Soraikból híres főpapok, államférfiak
és katonák kerültek ki. Az ő érdemeikért
kaptak nemességet, majd később grófi
címet
A család vagyonának
megalapítója György (1592 - 1695).
Apja Széchenyi Márton, anyja Bán Sára
volt. György a papi pályát választotta.
Így testvérének, Lőrincnek a gyermekeiben
folytatódott a család. Széchenyi Márton
halála után az özvegy Gyöngyös városába
költözött, György fia itt nőtt fel,
és Lőrinc is, aki gyöngyösi lakos
maradt. Több gyermeke született itt,
de élete végén már Nagyszombatban
élt családjával. György kimagasló
érdemeket szerzett a papi pályán,
püspök volt Pécsett, Veszprémben,
Győrött, később kalocsai, majd esztergomi
érsek és Magyarország prímása. Gazdag
ember lett, birtokot, házat vásárolt
testvéreinek is, saját földjeit pedig
végrendeletében Lőrinc gyermekeire
hagyta. Ezek a birtokok az ország
több helyén voltak, egy részük az
ország nyugati határához közel, mint
Sopron megyében Cenk és Horpács, ahol
azután az utódok nagy része született
és élt.
Lőrinc egyik fia
II. György volt; az ő dédunokája többek
között Széchenyi Ferenc (1754 - 1820),
aki Széplakon született. Ő alapította
a Magyar Nemzeti Múzeumot, az ő fia
Széchenyi István. Gróf Széchenyi Ferenc
1777. augusztus 17-én kötött házasságot
gróf Festetich Juliannával. A grófnő
szintén nagy műveltségű haladó családból
származott: testvére, Festetich György
alapította a keszthelyi Georgikon.A
házasságából hat gyermek született:
György
(1778. Horpács) Ő még ebben az évben
meghalt
Lajos (1781. Horpács)
Franciska (1783. Cenk)
Zsófia (1788. Bécs)
Pál (1789. Bécs)
István (1791. Bécs)
Gróf Széchenyi István tehát Bécsben
született 1791. szeptember 21-én.
Gyermekéveit Cenken töltötte. Nevelője
1801-től Liebenberg János. István
gimnáziumi tanulányait otthon, magántanulóként
végezte; Liebenberg mellett házitanárként
legkiválóbbja a piarista Révai Miklós
volt. Vizsgáit a pesti Piarista Gimnáziumban,
a soproni Bencés Gimnáziumban és a
szombathelyi Líceumban tette le, általában
kitűnő eredménnyel. 1808-ban kapta
meg záróbizonyítványát Szombathelyen
szintén kitűnő minősítéssel, és ezzel
befejezte középiskolai tanulmányait.
Szülei István vallásos neveltetése
mellett nyelvtanulására is nagy gondot
fordítottak. Az akkori tudoményos
és közéleti nyelv, a latin mellett
megtanult németül, franciául, angolul
és olaszul. A családban a német volt
a társalgási és levelezési nyelv,
később napjóját is németül vezette.
Gyermek- és tanulóéveinek nagy részét
együtt töltötte Pál bátyjával.
Szintén Pál bátyjával együtt beállt
katonának az I. Napóleon francia császár
hadai ellen állított nemesi fölkelő
sereghez 1809-ben. Legidősebb bátyjuk,
Lajos is itt volt a soproni lovasszázad
kapitánya. A nemesi felkelés feloszlatása
után bátyjai leszereltek, István továbbra
is a hadsereg kötelékében maradt.
Katonáskodása 1826-ig tartott. Bár
a katonai pályán sikerrel szerepelt,
több ízben kitüntették, mégis úgy
érezte, hogy ez nem eléggé méltó hozzá,
egyhangú, üres. Ezért több ízben kért
szabadságot és ez idő alatt utazásokat
tett. 1814 júliusában
elhatározta, hogy minden élményt,
jót-rosszat följegyez. "NAPLÓ"-ját
páratlan következetességgel 46 éven
át, 1860. április 1-ig állhatatosan
vezette. Édesapja
1815-ben átadta Istvánnak a cenki
uradalmat és kastélyt. Az ifjú földesúr
ugyanebben az évben Angliába utazott,
megismerkedett több gyárossal és mérnökkel,
valamint megalapozta a lótenyésztésre
vonatkozó ismereteit. A következő
évben már 21 lovat várárolt Angliában,
hazahozta őket, és melléjük angol
ménesmestert alkalmazott. Ekkor kezdett
foglalkozni a lótenyésztéssel. Ebben
az évben, 1816-ban főleg Bécsben élt,
ritkábban Cenken, de Bécsből részletes
utasításokat küldött a cenki kastély
lakályossá tételére.
Édesanyja születésnapjára, 1817. május
1-re magyar nyelven verset írt ajándékul,
amely így kezdődik:
"Ha
mindazt, mit szívem érez, tollammal
leírhatnám,
Mindazt, mit csak Neked köszön,
méltán előadhatnám,
Boldog volnék"
1818-19-ben egy évig járta Itáliát
és Görögországot, elbűvölve az antik
művészet kincseitől és műveltségét
gyarapította irodalmukkal. Közben
maga is megkezdte irodalmi tevékenységét:
egy bécsi folyóiratban jelent meg
cikksorozata a hátaslovak tenyésztéséről.
1820. december
13-án meghalt édesapja, Széchenyi
Ferenc. Ezt követően a három fiútestvér
között felosztották a család birtokait.
Már ezt megelőzően "1814-ben Szécsenyi
Ferenc három hitbizományt létesített
Horpács, Iván és Pölöske székhellyel.
Három fia közül a sorshúzás Lajosnak
juttatta Horpácsot, Pálnak Ivánt,
s Istvánnak Pölöskét. Ugyanakkor Sopron
megyei birtokait is felosztotta fiai
közt: ...Istvánnak jutott Nagy- és
Kiscenk, Fertőboz, Fertőhomok, Hegykő
és Hidegség. (1873-ban Széchenyi István
Béla fia hatóságihozzájárulással a
pölöskei ingatlanok helyett a nagycenki
uradalmat tette hitbizománnyá, hogy
a család sírboltja soha ne kerülhessen
idegen kézre.)" Széchenyi
István 1821-ben ismerkedett meg Wesselényi
Miklós báróval. Ez alkalommal erdélyi
körutat tett: célja főleg az erdélyi
ménesek megtekintése volt. Ki is dolgozta
a lóversenyszabályzatot, amelyet Debrecenben
nyomtattak ki. Az erdélyi körút befejezéseként
báró Wesselényi Miklós vendége Zsibón;
barátságuk ekkor mélyült el. Wesselényivel
együtt ment újabb tanulmányútjára
Párizsba és Londonba, elsősorban lóvásárlás
végett. Hazatérve I. Ferenc császártól
ismételten kérte a lóverseny engedélyezését
az Osztrák Birodalomban. 1824. január
20-án meghalt édesanyja, Festetich
Julianna grófnő.
1825 elején újabb
franciaországi körutat tesz, onnan
érkezett szeptember 12-én a pozsonyi
országgyűlésre. Mint a grófi család
nagykorú, saját földbirtokkal rendelkező
tagja, meghívást kapott a főrendeket
és az egyházfőket tömörítő felsőtábla
üléseire. Október 12-én első alkalommal
szólalt fel az alkotmányos sérelmekkel
foglalkozó ülésen; beszédét katonaruhában
és magyarul mondta el; megtörve ezzel
a latinul szólás szokását; nagy felháborodást
keltett, de több fiatal mágnás követte
példáját. November
3.: Felsőbüki Nagy Pál, Széchenyi
barátja, Sopron megye követe felszólalásában
bírálta a főrangúakat, hogy nem támogatják
a nemzeti nyelv ügyét. Ezt követően
Széchenyi szólalt fel - ismét magyarul
-, s a nemzeti szellem és nyelv felvirágoztatására,
"egy nemzeti tudományos intézet" alapítására
összes birtokainak egyévi jövedelmét
ajánlotta fel.
Ettől kezdve folyamatosan munkálkodott
azokon a terveken, amelyeket fontosnak
tartott az ország felemelkedése érdekében.
Rendszeresen részt vett az országgyűlés
munkájában, szervezte a pesti kaszinó
megalakulását, továbbra is foglalkozott
a Tudós Társaság ügyével, elkezdte
a szederfáknak a cenki birtokon való
meghonosítását, rókavadászatot szervezett
itt, megrendezte az első pozsonyi
lóversenyt, szóval elindult a közéleti
munkálkodás útján, amely ettől kezdve
egész életét jellemzi. Céltudatosan
mindig meghatározta magának a legközelebbi
teendőket: meg kellett ismernie az
országot és népeit, meg kellett tanulnia
a jogot és számos gyakorlati tennivaló
várta. 1826. február 15-én lemondott
tiszti rangjáról.
Terveinek egy része megvalósult:
1827. június 6-15: megkezdődnek
az első pesti lóversenyek
1827. június 10: megindul a Pesti
Kaszinó
1827. augusztus 18: a király szentesíti
a Magyar Tudós Társaság felállításáról
szóló törvényciket
1828. február 22: megjelenik első
könyve, a "LOVAKRUL"
1828. június 6: Lótenyésztő Társaság
megalapítása. Ez később országos
"Gazdasági Egyesület"-té vált.
Ebben az időszakban Széchenyi kezdeményezte,
hogy terjedjen el az udvarias megszólításra
azóta is használt "Ön" szó. (Ezt
elsőként Révai Miklós használta;
Széchenyi tőle hallotta.)
Az 1820-as évek végén többször tartózkodott
Cenken, utazgatott, kisebb írások
kerültek ki tollából, a cenki birtokon
ellenőrizte a juhtenyésztést, szederfaültetvényét
bővítette, tanulmányozta a magyar
jogot; közben Pest város polgára
lett a pestiek felkérésére (Pesten
lakást bérelt) és nem utolsósorban
belekezdett a nagy műbe: a "HITEL"-be,
amely 1830. január 31-én jelent
meg. Ebben támadta a magyar birtokrendszert,
az ősiséget, amelynél fogva a földbirtokot
nem lehetett eladni. Ezért nem volt
a birtokosoknak hitelük és így nem
tudták beruházásokkal gazdaságukat
gyümölcsözőbbé tenni. Scéchenyi
kívánatosnak tartotta a hitelviszonyok
megjavítását az országban. Kitért
a jobbágy és a földesúr viszonyára
is, felveti a robot és a terményszolgáltatás
megszüntetésének kérdését.
A "HITEL"-nek óriási hatása volt.
A haladóbbak, különösen a fiatalabb
nemzedék magáévá tette Széchenyi
nézeteit. A konzervatívok, az arisztokraták
nagy része elfordult Széchenyitől,
hiszen az ő elveiket támadta meg
a könyv. Egyik vezérük gróf Dessewffy
József "A Hitel című munka taglalatja"
címmel bírálatot írt a műről.
1831. július 9-én megjelent Széchenyi
"VILÁG" című műve. Még világosabban
kifejezte a nemzeti átalakulás útját
és teendőit. A mű részletes címe
is ez: "Világ, vagyis felvilágosító
töredékek némi hiba s előítélet
eligazítására".
E két művével és eszméivel tábort
teremtett Széchenyi: a haladók zászlaján
az ő neve volt felírva, a reformmozgalom
az ő két írásából vette táplálékát.
1831. július
12-én Cenkre utazott. Tombolt a
kolerajárvány. Itt írta meg és kinyomtatta
"Kedves jobbágyaim..." kezdetű röplapját,
levelét, amely a kolerajárvány idejére
adott hasznos egészségügyi tanácsokat
a cenki birtok parasztságának. Sopron
vármegye a kolera elleni védekezés
céljából kinevezett bizottság tagjává
választotta Széchenyit. A nyár folyamán
ebben a minőségében energikus tevékenységet
fejtett ki. Még
Cenken belekezdett egy új mű írásába,
címe Reformatio, ez kapta később
a "STADIUM" címet.
Közben foglalkoztatta
a gőzhajózás is, már az Al-Duna
későbbi szabályozására gondolva.
Mozgalmat indított a Pestet és Budát
összekötő állandó híd építése érdekében,
és a megalakuló budapesti Hídegyesület
elnöke lett. Pest
vármegye megbízásából a magyar nyelv
terjesztése ügyében írta meg a "MAGYAR
JÁTÉKSZÍNRÜL" című művét, amely
1832. április 18-án jelent meg.
Ezután nyár végén Londonba utazott
gróf Andrássy György társaságában;
velük volt Andrássy titkára, Tasner
Antal is - aki később Széchenyi
titkára és bizalmas munkatársa lett.
Angliában megtekintette a leghíresebb
lánchidakat és a birminghami gőzmalmot;
életében először utazott vasúton.
Angol hídépítő mérnökökkel tárgyalt
a pesti állandó híd felépítésének
lehetőségéről, köztük Tierney Clark-kel
is. 1833 júliusában
elvállalta az "Al-Duna szabályozása
kir. biztosa" posztot, és ennek
érdekében beutazta az Al-Dunát.
1833. október
végén sok viszontagság után Lipcsében
megjelent a "STADIUM". A kormányzat
nem engedte meg hazai kinyomtatását,
és lefoglaltatta az országba érkező
példányokat, mivel Széchenyi ebben
fejtette ki legrészletesebben reformeszméit.
A mű továbbra is tiltott maradt.
Széchenyi 1833-34-ben
igen tevékeny volt; többször végigjárta
az al-dunai munkaterületet, Angliában
és Párizsban járt a híd és az Al-Duna
szabályozása ügyében, a pesti állandó
színház és állandó híd megépítéséről
is többször tárgyalt, ekkor fogalmazta
meg, hogy mindenki számára legyen
állandó hídvám. az írást folytatta,
"PESTI POR ÉS SÁR" címmel új művet
kezdett el, de nem fejezte be. (Halála
után adták ki.) "HUNNIA" címmel
elkezdte a Stadium folytatását,
azonkívül 1834 augusztusától cikksorozata
indult a Társalkodóban: "NÉHÁNY
SZÓ A DUNAHAJÓZÁS KÖRÜL" címmel,
ez egészen 1838-ig tartott.
1835. február 20-án Sopron díszpolgárává
választották.
Ez évben volt Wesselényi Miklós
hűtlenségi pere. Széchenyi, bár
ellenezte a köznemességre támaszkodó,
az udvarral szembeforduló politikát,
több fórumon is védelmébe vette
barátját, közbenjárt érdekében.
1835. jólius
11-én a soproniak levélben keresték
meg, hogy segítsen nekik megszerezni
egy részvénytársasági alapon működő
gőzmalom felállítására az engedélyt.
A Soproni Gőzmalom Társaság meg
is alakul 1836 májusában, fővédnöke
Széchenyi lett és a malom még ebben
az évben felépült. Az intézmény
sajnos rövid életűnek bizonyult,
de ennek nyomán dolgozta ki Széchenyi
a pesti malom tervét.
1836. február 4-én kötött házasságot
régi nagy szerelmével, a megözvegyült
Seilern Screscence grófnővel Budán,
a krisztinavárosi templomban.
Házasságukból
három gyermek született: 1837. február
3-án Béla, 1839. december 14-én
Ödön és 1844. január 15-én Júlia,
ő azonban már január 31-én meghalt.
1837-ben sok egyéb munkálkodása
mellett mezőgazdasági terveit is
igyekezett megvalósítani: megalapította
a "Magyar Borismertető Társaságot";
folytatta cenki birtokának megkezdett
korszerűsítését, bevezette a vetésforgó
rendszerét, gondot fordított a takarmánytermesztésre
és így a belterjesebbállattenyésztésre
is; és megírta a "NÉHÁNY SZÓ A LÓVERSENY
KÖRÜL" című könyvét, amely a következő
évben jelent meg.
Pest városát 1838. március 13-án
nagy árvíz sújtotta. Széchenyi családját
Cenkre küldte és elsők között szerzett
pénzsegélyt a romba dőlt városnak.
1840-ben a Magyar
Gazdasági Egyesület selyem- és eperfatenyésztő
szakosztályának elnöke lett és ugyanekkor
részt vett a Pesti Hazai Első Takarékpénztár
Egyesülés megalapításában.
Kedves terve volt a Tisza szabályozása
is, hogy ezáltal 150 négyzetmérföldnyi
mocsarat alakíthassanak át termőfölddé.
Tekintélyével és fáradhatatlan utánajárásával
a kormánytól pénzt szerzett ehhez
a munkához. Ez
év július 13-án Sopron megye közgyűlésén
vett részt Széchenyi, itt elnöke
lett a Selyemtenyésztési Társulatnak.
Cenken tartotta alakuló ülését a
Sopron-vasi Szederegylet ideiglenes
választmánya. Ehhez a tevékenységhez
kapcsolódott műve: a SELYEMRÜL.
Sopron környékének lakosságát is
buzdította a szederfaültetésre és
a selyemhernyó-tenyésztésre.
1835-ben Sopron város Széchenyi
Istvánt díszpolgárrá választotta.
A várossal való kapcsolata egyébként
ezután mélyült el. Többet tartózkodott
itt, bár Sopronban sem földje, sem
háza nem volt, ezeket bátyjai örökölték,
például a még most is álló Széchenyi-palotát.
Sopron megyei tevékenysége kicsiben
ugyanaz, mint országos vívmányai.
Ezek:
Soproni Kaszinó Egyesület 1843.
Ennek Széchenyi is tagja lett. Soproni
posta 1845. Sopron és Győr között
rendbe hozatta az utakat, biztonságos
sopron-győri postakocsijáratot hozott
létre. 1847: a kormány megbízta
a győri Kis-Duna-Rába-Rábca és Marcal
folyók szabályozásával, mert a lakosság
sokat szenvedett itt az árvizektől.
De ez a terv az 1848-as események
miatt nem valósult meg.
1839-ben a Fertő tón Fertőboz község
területén fürdőt létesített a balatoni
fürdőzés mintájára, amely hamarosan
közkedvelt lett a soproni polgárok
között, de később elhanyagolták, tönkrement
és meg is szűnt a Fertő vizének visszahúzódása
miatt. Széchenyinek műveiben
kifejtett nézetei és azokhoz igazodó
gyakorlati munkája nagy elismerést
és népszerűséget szereztek itthon
és külföldön. Ezért nevezte őt Kossuth
Pest vármegye 1840. november 19-i
közgyűlésén a "legnagyobb magyar"-nak.
Széchenyi István világosan látta,
hogy honnan erednek az ország bajai,
és a legfőbb gondot ezek orvoslására
fordította. Azonban aggodalommal szemlélt
minden olyan lépést, amely a bécsi
udvarral való összeütközéshez vezethetett.
Kossuth Lajos 1841-től
szerkesztette a Pesti Hírlapot, s
ezzel nemcsak új korszakot nyitott
a magyar hírlapirodalom történetében,
hanem rövid idő alatt szellemi vezetője
lett a forradalmi politikai mozgalomnak.
Ő valósította meg Széchenyinek azt
a tervét, hogy Pest az ország szellemi
központja legyen, mert amint elindította
a Pesti Hírlapot, az egész ország
innen kapta a politikai tájékoztatást,
amelyet Kossuth szelleme hatott át.
Ez nyílt nyílt fellépésre késztette
Széchenyit Kossuth, illetőleg a radikalizálódás
ellen. 1841-ben jelent meg A KELET
NÉPE című műve.
"... Egyenesen
megmondom, miben hibáz a Pesti Hírlap
szerkesztője: Egyedül abban, hogy
a képzelet ... fegyverével dolgozik
és nem hideg számokkat, vagyis ...
: a szívhez szól, ahelyett, hogy
az észhez szólna ...
... a szívnek országlásában más
szerepet nem szabad játszani, mint
javaslóit, felbuzdítóit és egyedül
a hideg észt illeti a kormányzás
..."
A Kelet népe nagy vihart kavart,
több cikk és röpirat jelent meg
részint Kossuth, részint Széchenyi
védelmében, valamint a kettőjük
álláspontját közelíteni kívánó írások,
1841. szeptember 2-án pedig megjelent
a Felelet gróf Széchenyi IstvánnakKossuth
Lajostól című munka. Széchenyi a
politikai viharokból ismét a gyakorlati
teendőkhöz menekült. 1844. április
29-én járt utoljára az Al-Dunán.
Ez volt kilencedik útja itt. Mivel
pénzt nem kapott, a mederszabályozási
munkálatokat be kellett szüntetnie.
Ugyancsak 1842-ben
augusztus 24-én helyezték el a Lánchíd
alapkövét; az ünnepségen Széchenyi
is részt vett. A híd tervezője William
Clark, kivitelezője Adam Clark volt.
Széchenyi közben
megírta a GARAT című művét, amely
a Kelet népe folytatásaként ugyancsak
elsősorban Kossuth ellen íródott,
de nagy lelki küzdelmek után ekkor
mégsem adta ki. (9)
1842. augusztus 31-én részvételével
megalakult a Soproni Takarékpénztár
Rt.; elsőként Széchenyi jegyzett
részvényt. 1842.
november 27-én az Akadémia nagygyűlésén
ő mondta a megnyitó beszédet. Gondolatai
nyomtatásban is megjelentek A Magyar
Akadémia Körül címmel. Ebben arra
figyelmeztetett, hogy nem szerencsés
a magyar nyelvet a nemzetiségek
körében erőszakosan hivatalossá
tenni, mert ennek erős ellenhatása
lehet. Gondolatai sajnos nem találtak
visszhangra.
Az adózás és a közteherviselés
kérdéseivel foglalkozva cikksorozatot
indított Adó címmel, és folytatva
Két garas címmel még 25 részt írt
az első héthez. Ez a cikksorozata
1844-ben ADÓ ÉS KÉT GARAS címen
összegyűjtve is megjelent. Olyan
kiváló közgazdasági munka volt,
hogy az akkori kor neves szaktekintélye,
Fáy András azt mondotta Széchenyiről:
"Hiába, mi mindannyian csak szatócsok
vagyunk, egyedül ő közöttünk a nagy
kereskedő." 1844-ben
két röpiratot is írt MAGYARORSZÁG
KIVÁLTSÁGOS LAKOSIHOZ címmel, az
elsőt április 13-án Cenken, a másodikat
július 6-án Pesten. E másodikban
már konkrétan tíz pontban foglalja
össze a tennivalókat. Ebből a VI.
pont így szól: Öt reáltanoda létesítése.
Széchenyi tehát az ifjúság nevelésének
kérdéseivel is behatóan foglalkozott.
1845. március 30-án a sopron-bécsújhelyi
vasúttársaság közgyűlésén elnökké
választották (a sopron-bécsújhelyi
vasút 1847-ben nyílt meg). 1847.
február 23-án a POLITIKAI PROGRAMTÖREDÉKEK
című könyve jelet meg, a cenzor
vonakodása ellenére. Ezt, mint Széchenyi
mondotta, "a nemzet felvilágosítására"
és "hazánk el nem romlott fiai számára"
írta. Sopronhoz
és Sopron megyéhez való kötődésének
újabb momentuma, hogy 1847-ben jelöltette
magát a Sopron megyei követválasztáson.
Korteskedtek mellette, de agitáltak
is ellene: "Mondván, úgyis helye
van a felső táblán." Így nem sikerült
mendátumot szereznie. Viszont október
18-án Moson megye országgyűlési
követté választotta.
1848. március 15-17-én az országgyűlés
küldöttségével Bécsben tartózkodott,
hogy átadja az udvarnak az országgyűlés
feliratát és elfogadtassa a benne
foglalt követeléseket. Széchenyi
nagy örömmel fogadta a vértelen
forradalom győzelmét, az uralkodó
által szentesített polgári átalakulást,
s maga is részt vállalt a Batthyányi-kormány
munkájában mint közlekedés- és közmunkaügyi
miniszter. Mivel
a politikai vélemények nem lettek
egyöntetűek, az elért eredmények
nem voltak kielégítőek, világosak,
újra aggodalmaskodni kezdett. Megírta
cikkét a MI LESZ BELŐLÜNK MAGYAROKBUL?
címmel, amelyet a Pesti Hírlap és
a Jelenkor közölt. Ebben kifejtette,
hpgy bízik a nemzet jövőjében, ha
rendet tart és egyetértő marad.
Július 5-én nyílt
meg az első népképviseleti országgyűlés,
itt Sopron megye nyéki kerületének
képviselőjeként vett részt. A képviselőházban
többször felszólalt, szembefordulva
a baloldal álláspontjával. Közben
fokozódtak Bécs és a független Magyarország
közötti ellentétek. Ez nagyon felizgatta
Széchenyit, balsejtelmek gyötörték.
Rossz érzését még fokozta, hogy
július 18-án a Lánchíd szerelési
munkálatai során lezuhant az utolsó
láncszakasz; és Széchenyi hajóját
a lánc kettétörte, ő csak a partra
kiúszva menthette meg életét. Augusztus
29-én Batthyányi és Deák Bécsbe
ment azzal a megbízatással, hogy
- a fegyveres összeütközés elhárítása
céljából - messzemenő engedményeket
ajánljanak fel az udvarnak. Bécsben
azonban nem fogadták őket. Szeptember
3-án István főherceg éjjeli minisztertanácson
ismertette az uralkodói leiratot,
amelyből kitűnik, hogy a bécsi kormánykörök
nem hajlandók az ellentétek tárgalásos
rendezésére.
Ezt már nem bírta Széchenyi felzaklatott
idegrendszere elviselni. Szellemi
ereje összeroppant.
Szeptember 3., ezt írja naplójába...
"48 óra múlva minden lángokban áll!
A legiszonyúbb hangulatban vagyok.
...Rettenetes lelkiösmeretfurdalások.
... Úgy érzem: átkozott vagyok!
Istenem, irgalmazz nekem!" (10)
1848. szeptember
5-én orvosa kíséretében elhagyta
Pestet. Útközben kísérletet tett
az öngyilkosságra is. A döblingi
elmegyógyintézetbe szállították.
Felesége is Bécsben
telepedett le ez év októberében.
Sokáig nem találkozhattak. Széchenyi
1850 áprilisában látogatásra kijöhetett
már az elmeosztályról, felkereste
a családját, de ez nagyon feligatta.
Többet nem hagyta el döblingi szobáit.
1853. júliusában először fogadta
feleségének látogatását.
Széchenyi tehát élete végéig Döblingben
maradt saját lakrészében. Állapota
azonban lassanként javult, később
már annyira, hogy levelezéseket
folytatott, látogatókat fogadott,
velük politikáról is társaloghatott,
és gazdasági ügyeit is maga vezethette.
Később az íráshoz is visszatért:
1856-ban írta meg a SZERELEM, SZERETET
című rövid eszmefuttatását. Ezután
az ÖNISMERET című művét írja, amelyben
összefoglalta megfigyeléseit, gondolatait,
a gyermeki tehetség fejlesztéséről,
a testi nevelés fontosságáról és
egyéb pedagógiai kérdésekről. (11)
Közben papírra
vetette INTELMEI BÉLA FIÁHOZ című
gondolatait is. Mindezen írásokat
félbeszakította a RÜCKBLICK (Visszapillantás)
megjelenése. Ezt az önkényuralom
korlátlan ura, Alexander Bach írta.
A munka az ő kormányzatát dicsőítette,
és azt bizonygatta, hogy milyen
boldoggá tette a Bach-rendszer Magyarországot.
Széchenyit felháborította ez a könyv,
és válaszul megírta a BLICK című
munkáját. ("Ein Blick auf den anonimen
Rückblick" - Pillantás a névtelen
visszapillantásra.) Ebben felháborodását,
tehetetlen kereserűségét írta meg,
Bach és rendszere ellen. A Blick
1859-ben jelent meg Londonban. Csak
illegális ton jutottak el példányok
az osztrák birodalom területére.
Már a Blick megjelenése
előtt is volt egy kellemetlensége:
HUNNIA című művét, amelyet 1835-ben
írt, de csak 1858-ban nyomtattak
ki, a budai rendőrhatóság lefoglaltatta
és betiltotta.
1860 elején DISZHARMÓNIA ÉS VAKSÁG
című politikai tanulmányán dolgozott.
Ez a munka a hattyúdala, félbe kellett
hagynia, mert lakásán megjelent
a bécsi rendőrség. Március 3-án
házkutatást tartottak nála, mindent
feldúltak, iratait elkobozták. Széchenyi
dacos iróniával viselte el ezt a
keserű megpróbáltatást. Állítólag
azt mondta a könyveit nézegető rendőrtisztnek,
hogy biztos lehet benne, miszeritn
csak tiltott kiadványokat talál,
hiszen amit szabad olvasni, azt
nem érdemes. Néhány nappal később
Thierry rendőrminiszter közölte
vele: "A tébolyda ezentól megszűnt
excellenciádra nézve asylum lenni."
Ez megrázta Széchenyit. Telve volt
félelemmel, hogy erőszakkal hurcolják
el vagy titkon elteszik láb alól.
Állapota egyre súlyosbodott az ismételt
rendőri zaklatások és a övekvő politikai
kilátástalanság miatt.
Hosszú hetek tépelődései után 1860.
április 7-éről 8-ára virradó éjjel
pisztollyal vetett véget életének.
Temetése Cenken
volt április 11-én. Ezen sok tekintélyes
soproni polgár is részt vett. A
soproni városi színház ez estén
nem tartott előadás.
Ezt követően április hónapban országszerte
Széchenyi-gyászünnepségeket tartottak.
A Magyar Tudományos Akadémia 30-án
rendezett rekviemet.
Sopron vármegye és a város büszke
volt szülöttjére. 1897-ben Sopronban
szobrot emeltek neki, amely az iránta
érzett tiszteletet hirdeti.
Széchenyi István életműve időtálló.
Gondolatai napjainkban is aktuálisak.
A ma emberének is szólnak. Különösen
fontos, hogy minden tettében abból
indulki, hogy ő magyar, és a magyarságot
fell kell emelni elmaradottságából.
Ez sarkallta tevékenységében.
Ami nem valósult meg elgondolásaiból,
sem életében, sem azóta, az napjaink
feladata. Példaként
állhat előttünk mint ember is. Akaratereje,
tudni akarása, állandó művelődése,
szorgalma, tettvágya csodálatra
méltó. Követendő példa a mostani
ifjúságnak, akiknek kezében van
a jövendőnk sorsa. |